VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BERZSENYI Dániel
( Egyházashetye, 1776. május 7. - Nikla, 1836. február 24. )

költő

A korszak magyar költészetének kimagasló alakja. Sömjénben, majd 1805-től Niklán élt. Sok szállal kötődött Keszthelyhez (ahol 1793-ban katonáskodott) és a Balaton vidékéhez. Az 1800. évi kővágóörsi látogatásáról Kis János Emlékezéseiben számol be. 1814-ben megismerkedett Festetics Györggyel és lelkesen üdvözölte a gróf irodalompártoló tevékenységét. 1817-ben részt vett az első Helikoni ünnepségeken. 1820-ban Balatonfüreden gyógyítatta magát, itt írta A füredi kúthoz c. versét. 1831-ben lányánál, Halimba községben írta az Emlékkönyvbe c. verset. Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül c. művében feltételezi, a költő Niklára költözvén Bazsiban írta Búcsúzás Kemenesaljától c. alkotását. Apjának Kővágóörsön, felesége szüleinek Révfülöpön volt birtoka. Többször megfordult barátjánál, a Kővágóörsön szolgáló Kis János ev. lelkésznél, illetve a Göde-ponti egyházi pincénél. Bazsitól nem messze, a Sümeg–Keszthely közötti út mellett tábla őrzi ennek emlékét. A keszthelyi Helikoni ligetben emlékfa, Balatonfüreden savanyúvíz-forrás és utca, a Balatoni Panteonban tábla őrzi emlékét.
  M.: Összes művei: Költelem és folyóbeszéd. (Kiad.: DÖBRENTEI Gábor.) 1–3. köt. Buda, 1842. – Berzsenyi Dániel versei. (Kiad.: TOLDY Ferenc.) Bp., 1860. – Berzsenyi Dániel költői művei. (Kiad.: MERÉNYI Oszkár.) Bp., 1936.
  I.: VÁCZY János: ~ életrajza, Bp., 1895. – HORVÁTH János: ~. Egy fejezet a magyar ízlés történetéből. Bp., 1924. – VARGHA Balázs: ~. Bp., 1959. - MERÉNYI Oszkár: ~. Bp., 1966. – NÉMETH László: ~. Bp., 1986. – POSZLER György: ~ metaforáiról. ~ hatsoros tükörben. = Iri., 1994. 4. sz. – P. MIKLÓS Tamás: Ki kicsoda Révfülöp történetében. I. rész. = VF., 2000. 2. sz. – BfÉL – Harmath–Katsányi. – KhÉL – Szinnyei. I. köt. – ÚMÉL I. köt. – ÚMIL 1. köt.